Megint tegola decoupage

Már mutattam a demo-t, de most a kunszentmiklósi Mártinak köszönhetően normális fotókhoz jutottam - tehát jöhet a leírás is.





Az alap már egyértelmű (gondolom). Házak homlokzatát ábrázoló papírból kitépjük az elemeket, majd azokat a tegola felületére ragasztjuk a decoupage technika szerint.
Aztán ki-mit vállal alapon díszíteni kezdjük - mutatom a részleteket.


A vakolat
Itt a papír felragasztása után fehér struktúrpasztát hordtam a felületre, mielőtt megszáradt, spatulával lekapartam agyagig pár helyen. A visszaszedett felületre rajzoltam be a téglasort, élethű omladozó vakolatom lett így.





Az ablak
Kinyújtott levegőn száradó fehér gyurmából félköríves stukkót vágtam ki (valami dezodorkupakkal), majd még nedvesen hobbiragasztóval az ablak fölé ragasztottam.
A spaletta ollóval vágható pálcából készült, ezt már ragasztópisztollyal rögzítettem. Alul a párkány gyurma, és az edény is.
A gipsztukkót és a spalettát is aligfestékes ecsettel kicsit összemaszatoltam, hogy ne hassanak sterilnek.




Az erkély emelete is így készült. Valami miatt azt gondoltam, hogy becsukott ajtó kell - hát becsukva ragasztottam fel. Aztán került az erkélyajtó elé maga az erkélypadló, amit azért jó a spaletta után kialakítani, mert így látni, hogy optikailag mekkora lesz jó méretű, és a helye is jobban látható.
Felragasztottam az erkélyt, és gondolkodni kezdtem, miféle korlát illene ide. Jött uram, és közölte, ide csakis a hasas kovácsoltvas jöhet szóba, más nem. Hurrá. Ritkán alkot véleményt, de ha megteszi, akkor azt jó figyelembe venni.
Ez volt a legnehezebb pontja ennek a tegolának! Keresgélni kezdtem, majd rámvigyorgott egy köteg villanyvezeték. Jó masszív egy eres rézkábel. Felszabdaltam egy darabot, kövér S betűket formáztam, majd a kisebb hurokba (S felső kanyar) keresztbefűztem egy szál vezetéket, majd jól rányomam fogóval az S ívét. Ékszerkészítők előnyben...
A felső összenyomott S annyira stabillá tette a korlátot, hogy nagyon könnyen fel lehetett rakni ragasztópisztollyal a helyére, nem nyaklott meg.
Maga a korlát elkészítése nem nagy dolog, de megtalálni az erre alkalmas anyagot bizony sok időbe tellett.
A virágtartó kovácsoltvas az ablakoknál szintén nem más, mint blankolatlan villanyvezeték :)
Kicsi hurkokat formáztam majd egyesével belenyomtam a ragpisztoly olvadékába.





A kapu
Itt is zárt kapu készült. Magát a kaput fa nyelvlapocból vágtam ki, lefestettem barnára, majd száradás után a helyére ragasztva krétás kézzel átsimítottam. Az ujjamon lévő kréta pont annyira koszolta össze a barna kaput, hogy kirajzolódott a fa összeillesztése, és kicsit antik hatású lett.
A boltíves kapu fölé boltíves tégladísz került gyurmából, ezt is száradása előtt ragasztottam a felületre, majd belenyomkodtam kavicsot, így terméskő hatású lett. A kavics lenyomatát szintén aligfestékes ecsettel emeltem ki. Így készült a kapu mellett lévő két ablakot körbefutó terméskő dísz is.
A földszint kőburkolata: a nagyobb sziklákat ragpisztollyal rögzítettem, majd lekentem kavicshoz való ragasztólakkal és a kövek közé apró kavicsmorzsalékot szórtam fuga gyanánt.

Kihagytam a lépcső helyét. A lépcső kilapogatott gyurma, amit direkt nem nyújtófával, hanem csak a kezemmel nyomogattam laposra, miután leszeltem a gyurmatömbből egy darabot. Miután megszáradt, legyezőszerűen rögzítettem a tegolához ragasztópisztollyal. Mikor a talapzathoz illesztünk valamit, fontos, hogy a cserepet állítsuk fel, így biztosan nem fog dülöngélni később.

Miután a helyén volt a lépcső, nagyobb szikladarabokat rögzítettem mellé talapzat gyanánt. Itt is a ragpisztolyt használtam, a nagy sziklákat is stabilan rögzíti és így nem csak dísz lesz a sok kavics, hanem valós támasztéka is a cserépnek. Apróság, de jól jöhet: a felállított cserép alá tegyünk egy újságpapírt, így nem lesz örök dísze az asztalunknak a díszített tegola a lefolyt ragasztótó miatt.

Mikor készen voltam a lépcső és környékével, a lépcsőfokokat kicsit megfestegettem, és a kavicsra is került kevés festék, hogy színben összeillő legyen minden.
Került rá kevés száraz dekormoha is, de csak jelzésképp.





A tető kialakítása:
Többeteknek ígértem már a cserépre pontosított méretet. Nos, tetőcserép nem más, mint egy szimmetrikus trapéz, aminek a magassága 2,5 cm, párhuzamos oldalai pedig 1 cm és 2,5 cm. (jó, ha az embernek van egy matekos barátja, igaz?!)
Ehhez a tegolához ez az arányos, nekem legalábbis annak hat.
Ezt a trapézt sodrom fel a már mutatott módon, és ez a méret egy sorban is szépen kiadja magát.
Azért is jó , ha egy méretet használsz, mert egy-egy mindig kimarad, és akkor jó lesz máshova előtetőnek.
Mikor a besodort cserepek megszáradtak, akkor mint régebben is, a tegola tetejére ragasztott gyurmahurkára rögzítettem őket két sorban. Itt nekem az vált be, hogy középről indulok kifele két oldalra, először felragasztom az alsó felfordított cserepet, majd mellé a másik felfordítottat, és erre már lehet egy felsőt is ragasztani. Megfogalmazni, leírni sokkal bonyolultabb ám, mint elkészíteni!



Hosszú útra indul a cserepem - szerettem volna különlegeset készíteni.
Bizony sok idő volt az elkészítése!
A bemutatásával nem azt üzenem, hogy hajrá, láss neki - de talán a készítésének részletei adhatnak ötletet saját tegolád díszítésekor!

Jó lenne, ha így lenne! :)

Léhner Csilla

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails
 
google0b5ce77239ac38b5.html