Ez is MDF tálca, csak nem faragott a széle, de hasonlóan kellemes arányokkal bír és nem éppen kis darab.
Paraméterei az ovális tálcának itt olvashatóak.
Ezt a Finmark papírt használtam, a jobb felső sarokban lévő hortenziát vágtam ki.

Itt is alapozással kezdtem, itt is csak egy laza akrilréteget kapott a tálca.
A helyére próbáltam a körbevágott virágot,
majd pasztellkrétás ujjal körbesimogattam az éleit. A fényes felületű papíron nem hagy nyomot a kréta, viszont pont annyira színezi el a nyers fehér hátteret, hogy jól láttam, hova is kerül majd a minta felragasztáskor.
A tálca peremének tövét most is sötétítettem: fekete krétával egyszerűen körbehúztam a perem élét. A pasztellkréta nagyon finom por, önmagában nem röguül a felületre, azt egy felső gyötrő lakkozás elmoshatja. De itt a fekete kréta pont annyira marad meg majd, hogy optikailag ki tudja emelni a perem kezdetét, a kék krétázás meg csak ideiglenes jelülés.
Azért jelöltem ki a papír helyét, hogy a tálcára szánt foltos festegetéssel elő tudjam készíteni a minta környezetét.
Ismét kevertem az akrilfestékeket: fehérhez csepp kéket, és fél csepp feketét tettem, ezzel simogattam körbe a tálca felületét. Most sem a homogén felület elérése volt a cél!
Majd pont úgy, ahogy a szögletes tálca esetén is, hígított fehér akrilba mártottam a szivacsomat és azzal felhőztem össze a tálca felületét. A peremet most nem felhőztem foltosra, ott csak húztam pár fehérebb csíkot a szivaccsak, a perem ívével párhuzamosan.
Itt talán látszik, miért volt jó a kijelölés: a mintától kifele haladva sötétedik a háttér, nem egy tetszőleges alakzatot, hanem pontosan a motívum széleit követve.
Felragasztottam a papírt, majd szintén pasztellkrétával az ujjammal körbemaszatoltam a leveleket zöldes színnel.
Itt sem nagyon lényeges az utószínezés a krétával, ha a lakkozás picit el is mossa, csak erősödik a felhős hatása.
Mostanában rászoktam a matt hatásra - ennek a tálcának az egésze matt befejezőlakkot kapott.
Ezen a papíron még nagyon sok klassz minta van!
Érdemtelenül hanyagoljuk a decoupage papírt, szerintem érdemes jobban átnézni ezeket újra meg újra: biztosan szembejön egy jól felhasználható szép mintarészlet!
Léhner Csilla
0 hsz:
Megjegyzés küldése